|
Témaindító hozzászólás
|
2016.06.19. 22:20 - |
Az étterem az a hely, ahová a szegényebb réteg nem igazán teszi be a lábát, hiszen nem tudná az árakat kifizetni. Ezzel ellentétben a gazdagok imádnak ide járni és kiöltözve fogyasztani a luxusfogásokat. Az étkezők szórakoztatására énekesnő és zongoristája lép fel minden nap. Az asztalok kényelmesen messze helyezkednek el egymástól, hogy az intimséget tudják őrizni a párok. A pincérek elmaradhatatlan öltönyükben kifinomultak és mindent megtesznek a borravalóért. |
[8-1]
Kérdő tekintetemre válaszolt Oswald. Érdeklődve felhúztam egyik szemöldököm, ahogy szavait hallgattam. Eléggé meglepődtem, mikor letegezett, sőt a keresztnevemen szólított. Ez egy kis foltot ejtett a becsületemet, de elfojtottam minden érzelmet, mert roppant kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki ebből az egészből. Vennem kellett egy nagy levegőt, mert torkom egy kissé szűkké vállt utolsó mondatára. Megvagy Oswald! Tudatalattim már el is kezdett működni, fantáziálni kezdtem az ing alatt megbúvó izmokról, kemény domborulatokról. - Jól szórakoznánk? - Ártatlanul kérdeztem vissza, de ha szemembe nézett, láthatta azt a különös csillogást. - Csak nem tervez valamit? - Ismét végignyaltam ajkamon, jó látványosan.
Mivel Oswald már fizetett, elindulhattunk hazafelé. Ismét szorosan egymásbakaroltunk.
/folyt. Köv. Arlington Street/ |
Ami azt illeti én sem eszem mindig ugyanazt, de leginkább husos ételeket eszem. Persze most sem csak ettünk, elbeszélgettünk a semmiségekről, illetve nem hagyhattam figyelmen kívűl se, a talán véletlen talán szándékos érintését. Nem mintha igysem lennék eléggé feltüzelve. Alig bírom visszafogni magam. Ám kénytelen vagyok, mert mégis csak egy étteremben vagyunk. A bor is szépen fogyott, így biztosravettem, hogy innen már egyenes az út a desszert felé. Vacsora után elment a mosdóba. Gondolom összeszedni magát. Én addigis fizettem, és persze járt a szép borravaló is. Miután pedig ő is visszatért, úgy döntöttem nincs miért tovább maradnunk. - Őszinte leszek veled Dorothy. - szólaltam meg, de végig barnás íriszeit figyelve igen, letegezve. El kellett jönnie eme pillanatnak, mert mégsem magázhatom szex közben. Az olyan idegenkedő lenne. Na meg nálam jóvval fiatalabb. - Én pontosan tudom hol lakik, bár azt hiszem ez fordítva is így van lévén, hogy szomszédok vagyunk. Mindazonáltal, örülnék, ha az éjszakát mégis nálam töltené... Persze nem kényszer... De mindketten nagyon, nagyon jól szórakoznánk... - mosolygok rá.
 |
Elkezdtünk enni. Én nem vagyok az a fajta, aki az étteremben mindig ugyanazt az ételt eszi. Szeretek kísérletezni, mint az élet többi területén is. Kicsit már zsibbadt a lábam, így megcserélem őket, viszont így véletlenül végigsimítottam cipőmmel nadrágja szárán. - Oh, elnézést - néztem rá tányérom fölül, de szemem körül apró nevetőráncok gyűltek. Hoppá. A vacsora mellé egyébként bor is fogyott, huh rendesen, de azt csak akkor vettem észre, amikor Oswald kitöltötte nekem az utolsó cseppeket a második üveg aljáról. - Ajaj, ez is elfogyott - játékosan elhúztam a számat. Valamennyire már érezem az alkohol hatását, de pont annyira, hogy mosolygósabb legyek. Apámtól örököltem, hogy jól bírom az alkoholos italokat. Kicsit azt éreztem, hogy én sokkal többet ittam, mint a férfi, de nem igazán izgatott. Amint mind a ketten befejeztük a főételt, elnézést kértem és kimentem a mosdóba. Nagy divat volt, hogy az asztalnál púderezik magukat a nők, de én most jobban szerettem volna magamat egy kicsit zártabb térben összeszedni. Arcomon egészséges pír volt, rúzsom kissé lekopott, de most gyorsan újrakentem. A legkülönösebb rajtam, az a mosolyom volt. Ilyen típusún már rég nem láttam magamon. Talán akkor voltam ilyen, mikor megismertem Charlest. Annak az estének elég kellemes volt a vége, reméltem, hogy ez is hasonlóképpen ér véget. A tükör előtt körvonalazódott magamban, hogy ha Oswald fel akar szedni ma este, akkor hagyom magam. Mint valami könyvben, belekacsintottam a tükörbe, de ez elég szánalmasan festett, így inkább gyorsan visszatértem az asztalhoz. Már a tányérokat levették, csak a két poharunk maradt. Kérdőn néztem Lloydra, hogy most mi a terve. |
Lassan visszatért a jókedve, és így folytathattuk a vacsorát. Én is kinyitottam az étlapot és végig pásztáztam tekintetemmel, mi a legdrágább. Mert általában az a legfinomabb. De úgy különösebben egyik sem volt drágább a másiknál. Mindnek magas ára volt. De nem nekem. Közben hamarost a pincér is ismét felbukkant, s miután a kisasszony elmondta mit kíván, úgy én is így tettem, s persze hozzátettem, hogy italokból is csak a legjobbat. Majd ismét minden figyelmem a lányé volt. Újfent csak arcában tudtam gyönyörködni, mit nem bántam mert nagyon szép volt. Különösen az olykor-olykor huncut csoki barna szemeit imádtam. Ha eljő a pillnat, mindenképp magammal szembefordítva fog megtörténni. Elképzelem szépen kipirult orcáit, résnyire nyitott piros, duzzadt és nem utolsó sorban nedves ajkait, amik kéjes nyögéseket eresztenek szabadjára, miképp nem egyszer örömpontján érem. Ahogy minden erősebb lökésnél feljebb csúszik a lepedőt összegyűrve, szemeit olykor összeszorítva. Áh, igen, bizonyára neki sem lenne ellenére. Na de ismét felébredve a már-már szexuálisan túl fűtött ábrándokból, válaszolok csalafinta kérdésére, ám kikerülve a kellemetlenségeket. Nem mintha félnék hazudni, de azért na. - Ó, nem, szingli vagyok. És a munkám lévén, alig van időm szórakozásra. - válaszolok szélesen mosolyogva, s figyelve miképp tereli helyére a rakoncátlan tincsét. Kijelentésére elnevetem magam, bár válaszolni nem válaszolok, ellenben nevetésem lassan alább hagy és jelentőségteljes mosollyal követem végig tekintetemmel, ahogy nyelve lassan végig siklik pirosló ajkain. Nem bánnám, ha ezt hamarosan rajtam is kipróbálná. Mondjuk kicsit lentebb az ágyékomnál. Tetszik a pimaszsága, hogy ő is ilyen lényegretörő. Most vagy átlát a tervemen, vagy sikerült elterernem a fejét. Mindenesetre mostmár örülnék ha hamar letudnánk a vacsit és desszertnek tökēetesen megfelel ő is. Szinte egy huzamban a gondolatommal, a pincér is megérkezik, s jó étvágyat kívánva, nekilátok lassan a még kellemesen meleg tésztának, aminek valami kimondhatatlan mártás van a tetején. |
Szerencsére Mr Lloydnak sikerült biztosítania, hogy minden rendben van. Hát persze, hiszen ő rendőr, magas fizikumú meg amúgy is egy markáns férfi. Nem igazán olyan típus, akinek lehet nemet mondani. A pincér visszatért és az étlapokat lerakta elénk. Kíváncsian magamhoz vettem az egyiket. Érdekelt, hogy vajon változott-e valami, mióta legutóbb itt jártam. Magamban megállapítottam, hogy az árak változatlanul magasak voltak, de úgy éreztem Oswaldnak ez egyáltalán nem okoz gondot, ahogyan nekem sem okozna. Ha mindkettőnk választott már ételt, akkor jött a pincér és leadtuk a rendelést. Türelmesen keresztbe fontam combjaim az asztal alatt. - És az ön kedvese nem féltékenykedik, amikor lányokkal mutatkozik? - Játékosan pillantottam rá miközben ártatlannak tűnő mozdulattal eltűrtem arcomból egy hajtincset. Ebben a kérdésben két dolog is volt, hogy van-e valakije, illetve milyen gyakran cipel el nőket ide-oda. Semmi féltékenység nem volt bennem, hiszen nem voltam én Oswald senkije, csupán a kíváncsiság hajtott. - Elég sok nőneműnek elcsavarhatta már a fejét. - Látványosan megnyaltam az ajkam, jelezvén, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy az én eszemet is elvegye. De tényleg, egy jól szituált, sármos pasas, akkor csodálkoznék, ha hidegen hagyna engem. Kicsit apám pénzes üzletfeleire emlékezetett. Ha nem ment jól a szerződés aláírása, kedvesnek kellett lennem velük, és ez az étteremtől elkezdve szinte minden volt. De ma szabad akaratombólvoltam itt, s bármennyire próbáltam átlátni Lloyd szitáján, nem ment. De tudjátok mit? Nem is érdekelt, hagytam, hogy a folyó sodoron magával. Közben jött a pincér, kezeiben a rendeléseket hozta és letette elénk. |
Amint megkaptuk az asztalt, és a pincér odakísért, a szék kihúzását már magam tettem meg, s minekután Dorothy leült, csettintettem egy a legközelebbi pincérnek és szóltam, hogy sürgősen hozzanak a kisasszonynak vizet. Ez meg is történt, s pár pillanat múlva már az asztalon volt a pohár, amit tele töltöttem buborék mentes ásványvízzel. Jómagam is helyet foglaltam vele szemben és ha az asztalon volt legalább az egyik keze, úgy finoman megfogtam neki és a kézfejét cirógatva, néztem rá aggódva. Persze ha azzal a kezével nyúlt a pohárért, úgy érthető, hogy nem nyúltam hozzá. - Sajnálom a kellemetlenséget. Igyekesztem minél kíméletesebb lenni. De ez... elkerülhetetlen volt. - magyarázom, noha nem én terveltem ki, hogy egy barom ránk támadjon. Minek után letudta a vizet, vagy időnként kortyolgatta és megnyugodott, a pincér kiosztott egy-egy étlapot a számunkra, majd ismét magunkra hagyott, hogy legyen időnk választani. A kijelentésén csak elmosolyodtam, s egyenlőre nem nyitottam ki az étlapot. - Bizonyára egy úriember, akkoris a segítségére lett volna. - válaszoltam mosolyogva. - Ugyan, nem szükséges. - szabatkoztam, ám de a következő kérdésére egyből felkapcsolt az a bizonyos villanykörte. Bár nem rontanám el a vacsoránk ezzel, szóval későbbre hagyom, ha esetleg, viszakozna, hogy nálam töltse az éjszakát. Ám ezért tenni is fogok, kezdve a finomabbnál finomabb borokkal, pezsgőkkel és lehetőleg alkoholos desszerttel. Ha kicsit becsiccsent, már sikerem lesz. - Nem, nincs semmi baj. Elvégre rendőr vagyok, gyakran csinálok hasonlókat, ha a helyzet úgy adódik. - mosolygom rá megnyugtatva.
 |
Oswald olyan gyorsan és könnyedén szerelte le a támadónkat, hogy én már csak az étteremben fogtam fel a történteket. Halálsápadtan hagytam magam odavezetni az étterem egyik legjobb asztalához. Mielőtt még leültem volna, közel hajoltam kísérőmhöz és fülébe suttogtam: - Kérne nekem egy pohár vizet haladéktalanul? - Helyemet elfoglalva sikerült kissé lenyugodnom, fejemben átpörgettem az eseményeket. - Ó, Mr Lloyd, maga olyan bátor! - szólaltam meg végre teljesen lenyűgözve. - Nem is tudom, mi lett volna, ha maga nincs velem. - Általában a színház egyik biztonságija kísér haza, ezért különleges ezen alaklom. - Hogyan is hálálhatnám meg? Nem sérült meg? - Aggódó pillantással mértem végig, amíg az asztal engedte. Ajkamba haraptam és tekintetem visszatért szemeihez. |
Az étterem az a hely, ahová a szegényebb réteg nem igazán teszi be a lábát, hiszen nem tudná az árakat kifizetni. Ezzel ellentétben a gazdagok imádnak ide járni és kiöltözve fogyasztani a luxusfogásokat. Az étkezők szórakoztatására énekesnő és zongoristája lép fel minden nap. Az asztalok kényelmesen messze helyezkednek el egymástól, hogy az intimséget tudják őrizni a párok. A pincérek elmaradhatatlan öltönyükben kifinomultak és mindent megtesznek a borravalóért. |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
