Gloria Wiltsey
2016.07.07. 00:55
¤Gloria Wiltsey
¤30 éves
¤Madame
¤Jefferson Street 12.
¤Gloriát hiába áldották meg angyali ábrázattal, és még annál is vonzóbb, játékos mosollyal, ő minden, csak nem egy szent. Valahol megragadt abban a korban, amikor még fiatal lány volt, ezen valahogy képtelen túllendülni, s bár ezen oldalát igyekszik véka alá rejteni, néha előbújik a szög a zsákból. Máskülönben egy bájos, modoros hölgyet ismerhet meg az, akinek van „szerencséje” találkozni vele, szeszélyeinek nyoma sem akad, hát még, ha az illetőtől akar is valamit.
Sosem lehet tudni, mi jár a csinos, vörös fejében, egy azonban biztos, hogy semmi jó. Az ehhez fűződő motivációk többnyire kimerülnek az egykori életvitelének visszanyerésében, és szeretett unokaöccsének megsegítésében, legyen szó bármiről. Ő egy feketeözvegy a csillogás és ragyogás kellős közepén, a bűnözés melegágyán.
¤Törékeny, karcsú teremtés, lágyan omló, vadítóan vörös tincsekkel. Noha a bordély bevételéből is éppen, hogy fent tudja tartani középosztálybéli lakását, a ruházatára mindig gondosan ügyel. A legfrissebb divat szerint öltözködik, egy igazi pénzes úrihölgy küllemét kölcsönzi magának, amely az igazán jó fogások alapvető csalétke.
Kacér, kéken fénylő szemeit lágy, mégis meghatározó vonások ölelik körbe, tekintetét máskülönben örömmel szokta kiemelni különböző púderekkel, izgalmas kozmetikumokkal. A manír kihagyhatatlan összetevője természetesen a csábító parfüm, amely mindig vastagon körüllengi játékos lényét.
Vörös tincseit többnyire a divatnak megfelelően feltűzve hordja, megválni tőlük képtelen lenne, mint manapság megannyi felvilágosult hölgyemény. Ha ezen múlik a megítélése, őt igazán nem érdekli.
¤Gloria sosem volt a család szemefénye, révén, hogy a drága papa egyik félrekacsintásából született. Jó anyja természetesen igyekezte kihasználni a pozíciót, legalább kitartottnak állni, ami félig-meddig sikerrel zárult. Lett egy csinos kis lakásuk, Gloria anyja pedig ami pénzt kaptak, mindet kábítószerekre és divatos holmikra költötte. Ennek okán tizenkét éves korában úgy döntött, hogy munkába fog állni. Már akkor is formás testével, és egy apró hazugsággal a korát illetően munkát kapott a Golden Aphrodite Clubban, ahol visszafogott, mégis erotikus műsorszámokkal szórakoztatta a kikapcsolódni vágyó férfiakat a többi lánnyal egyetemben, egészen húsz éves koráig. Akkoriban megtetszett egy vagyonos férfinek, Gloria pedig kapva-kapott az alkalmon, hozzáment feleségül, hogy végre, egyszer az életében ne kelljen a számlák miatt aggódnia.
A zűr viszont hamar beköszöntött a kisvárosi paradicsomba, kiderült, hogy a lány terméketlen, és onnantól kezdve mostohán bánt vele a férje. Szerencsétlenségére, mert néhány hónapnyi mérgezett tea kúra után Gloria revansot vett az elkanászodott férfin.
A vagyonát megörökölve költözött vissza a városba, és elhatározván, hogy többé nem fog másoktól függeni, megvette magának a bordélyházat, amelynek azóta is madame-ja.
Máskülönben akkortájt, amikor szeretett férje elhalálozott, és család nélkül maradt, elhatározta, hogy megkeresi az apját. Ő ugyan már meghalt, tehetős fia - s egyben Glo testvére - azonban egyedül nevelte egy szem kisfiát, akibe egyből beleszeretett Gloria, amikor meglátta. Noha az apa hallani sem akart titkolt féltestvéréről, a nő mindig megtalálta a módját, hogyha csak néhány percre is, de foglalkozhasson a pici Dommiellel.
Pechjére, ugyanis egy ilyen alkalommal lebukott, a kicsi apja pedig megfenyegette, hogyha nem szívódik fel a közelükből, hamar a volt férje mellett találhatja magát.
A nő így kénytelen volt lemondani a baba pótlékról, egészen mostanáig, amikor végre eljutott hozzá a hír, hogy Mr. Lloyd kezei közül teljesen kicsusszant a fiú. Néhány hónapja fel is vette a kapcsolatot Dommiellel, azonban, hogy mennyire sikerül majd átvennie a pótanya szerepét, még kérdéses.
¤Felhasználó: Willy
¤Eredetije: Gretchen Mol
|